Gyakornoki program megvalósítása az Édes-Cake Cukrászdában
Gergely György egyéni vállalkozóként első cukrászüzemét már 2002-ben megnyitotta Veszprémben, ahol akkor még csak a termékek gyártása folyt. A növekvő megrendelések miatt szükségessé vált a tevékenység bővítése, így 2016-ban a 8200 Veszprém, Török Ignác u. 2 sz. alatti telephelyen, mely jelen projekt megvalósulási helyszíne, folytatódott a cukrász termékek előállítása.
Az új cukrászda megnyitásával párhuzamosan sor került a KRISCUKI-VESZP Kft. megalakítására és a dolgozói állomány növelésére is, így újabb munkahelyet teremtett a vállalkozás.
A vállalkozásunk folyamatosan fejleszt, ezért került sor a jelen pályázat benyújtására, melynek keretében 1 fő cukrász 34 811 01 OKJ-s végzettséggel rendelkező gyakornok felvételére került sor.
A vállalkozásunk forgalma növekszik, valamint a megrendelések száma is gyarapodik, így indokolt volt létszámunk bővítése. A gyorsabb kiszolgálás, a megrendelések időre történő teljesítése miatt pedig több munkaerőre volt szükségünk. Ezzel párhuzamosan viszont szükségessé vált az eszközállomány bővítése is, így a beruházás keretében a mai kor igényeinek mindenben megfelelő habverő- dagasztó- krémkeverő gép berendezést szereztünk be, amely a gyakornok munkavégzéséhez elengedhetetlenül szükséges.
A projekt megvalósításhoz kapcsolódó költségek:
A tárgyi eszközbeszerzés során 1 db Habverő- dagasztó, krémkeverő gép kerül beszerzése.
Szerződés Alapadatok
Pályázó neve: | KRISCUKI-VESZP Korlátolt Felelősségű Társaság |
---|---|
Projekt címe: | Gyakornoki program megvalósítása az Édes-Cake Cukrászdában |
Szerződés száma: | GINOP-5.2.4-19-2020-00148 |
Támogatás összege (Ft): | 3 407 040 |
Összköltség (Ft): | 3 407 040 |